Forma-1
Ricciardo a szingapúri és a japán futamot is kihagyhatja
Az Alpha Tauri ausztrál versenyzője a balesetet szenvedett a Holland Nagydíjon, meg kellett műteni.
2023.09.05 07:28MTIChristian Horner, a Forma-1-es világbajnoki címvédő Red Bull istálló vezetője szerint nagy valószínűséggel a soron következő szingapúri, valamint az utána sorra kerülő japán futamot is ki kell hagynia a Holland Nagydíjon balesetet szenvedő és megműtött Daniel Ricciardónak, az Alpha Tauri ausztrál versenyzőjének.
Az operáció után lábadozó 34 éves pilóta az augusztus végén rendezett zandvoorti viadal egyik szabadedzésén szenvedett kézközépcsonttöréssel járó balesetet, így Hollandiában, valamint az elmúlt hétvégi olaszországi versenyhétvégén az új-zélandi Liam Lawson helyettesítette.
"Nincs esély arra, hogy Szingapúrban újra autóba üljön, sőt, optimista kijelentés lenne azt mondani, hogy Japánban ott lesz" - mondta a fiókcsapat versenyzőjéről Horner, aki hozzátette, a motorosoknál előfordul, hogy siettetik a visszatérésüket és ezzel néha nagyobb bajt okoznak. "Szerintem jobb ha megvárjuk, hogy teljesen felépüljön, mielőtt újra részt vesz egy futamon" - tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke.
Horner a Hollandiában 13., majd vasárnap Monzában 11. helyen célba érő Lawson teljesítményéről úgy vélekedett, hogy a fiatal pilóta "remekül helytállt" pályafutása első két F1-es viadalán.
A Forma-1-es világbajnoki idény jövő hétvégén folytatódik Szingapúrban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06