Forma-1
Osztrák Nagydíj - Óvást nyújtott be az Aston Martin, változhat a végeredmény
Néhány versenyzőt nem büntettek meg azért, mert nem tartotta be a pályahatárokat.
2023.07.03 08:16MTIAz Aston Martin istálló óvást nyújtott be a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíj leintése után, a versenybírók pedig befogadták a kérvényt, amely elsősorban arról szólt, hogy néhány versenyzőt nem büntettek meg azért, mert nem tartotta be a pályahatárokat.
A négytagú versenybíróság közleményt adott ki, mely szerint a 71 körös futam alatt kiosztott büntetések tükröződni fognak a végeredményben, amely így még nem tekinthető hivatalosnak.
"Az ellenőrök a versenybíróság rendelkezésére bocsátották a törölt köridők listáját, melynek vizsgálata során kiderült, hogy a pályahatárok be nem tartását számos esetben nem mutatták be a versenybíróknak, akiknek dönteniük kellett volna a büntetések esetleges kiszabásáról. Ezeknek a szabálytalanságoknak egy részét szankcionálni kellett volna, de a nyilvánosságra hozott végeredményben még nem jelentkeztek" - közölték.
A versenyirányításnak több mint 100 törölt körrel kellett foglalkoznia a futam alatt, s most az a feladata, hogy ezeket egyesével egyeztesse a kiszabható büntetéssel, valamint annak alkalmazásával.
Az Aston Martin versenyzői közül a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso hatodikként, a kanadai Lance Stroll pedig tizedikként zárt, a versenyt a címvédő és kétszeres vb-győztes Max Verstappen (Red Bull) nyerte.
Az Aston Martin a csapatok vb-pontversenyében harmadik, hátránya mindössze hat pont az előtte álló Mercedesszel szemben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06